2018. már 26.

A Fa is vegán termékcsaláddal rukkolt elő

írta: NinaNinja
A Fa is vegán termékcsaláddal rukkolt elő

vegan.png

A Fa sajtóközleményében/promóciós anyagában hosszan magyarázza, hogy mi is az a vegán életmód, amely egy vegán termékcsalád esetében érthető, viszont pont a core vegánokat, akik tudják mit jelent ez a szó, nem fogja meg. Engem, mint gyakorló (fejlődésben lévő) vegán szépségtermék használót, viszont igen, így ide is fogom másolni, amit írnak.  

Ezt: "A vegetarianizmus és az ebből kinövő vegán életmód azonban nem tekinthető pusztán egy táplálkozási
gyakorlatnak, hanem egy kiterjedt eszmerendszer, amely megköveteli a húsmentes táplálkozást, de ezen túlmutatva egy életmódreformot megfogalmazó, natúr-, öko- és állatvédő mozgalom is egyben” - mutat rá dr. Kassai Ildikó, a Fa Island Vibes vegán termékcsalád bőrgyógyász-kozmetológus szakorvosa. 

"Úgy tudni, a Föld teljes felszínének harmadát és az összes mezőgazdasági művelésre alkalmas terület kétharmadát használja az állattartás, melynek következtében jelentős mennyiségű hulladék és szennyvíz keletkezik, ez pedig szennyező hatással van talajra és a vízbázisra egyaránt. Egyes vélekedések szerint ráadásul a hústermelés és így a húsfogyasztás is nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez. A statisztikák szerint a világ évi metántermelésének 16%-át az állatállomány bocsátja ki, azok az állatok pedig, amelyeket elfogyasztunk az emberi tevékenységnek tulajdonítható széndioxid-mennyiség 21%-át bocsátják ki." - tette hozzá Dr. Kassai Ildikó és tőle teljesen függetlenül én is, egy korábbi cikkemben. 

Tulajdonképpen nagyon szép dolog a Fa-tól, hogy nem a vegán közösséget, hanem a szélesebb tusfürdő-fogyasztókat tekinti célcsoportnak, ezzel is edukálva a népet, egy olyan dologról, amelyről már egy egész cikket is írtam. Itt.

Viszont tekintettel arra, hogy a kampányra felkért Instagram celebritások posztjai alatt milyen kommentek születtek, úgy tűnik, hogy a core közönség nincs elragadtatva a dologtól, mert úgy véli (tévesen vagy jogosan? Ezt sajnos egyelőre nem tudom, de egy következő cikket nagyon szívesen ennek szentelek), hogy a Fa és úgy általában a Henkel igenis tesztel állatokon, így ez csakis egy hipokrit reklámfogás.

 

Hipokrit reklámfogás-e vagy sem, ezt nem tudom, mindenesetre én értékelem az erőfeszítéseiket, így írok is a frissen bemutatott Island Vibes avagy "Szigetvilági Hangulat" termékcsaládról, közvetlenül azután, hogy megállapítom, hogy magyar headline-ok írásához valószínűleg nagyobb tehetség kell, mint angolhoz, mert tükör fordításban ez is valami katasztrofális. Persze az is lehet, hogy csupán bennem nincs meg ez a fajta szövegírói tehetség, a jobb megoldásokat a vegancosmeticshungary@gmail.com e-mail címre várom. 

Island Vibes 

Tejfehérje allergiásként nem tudom jobban üdvözölni a Fa márka (és Dr. Kassai Ildikó) állásfoglalását. Gyakorlatilag képtelen vagyok pontosabban megfogalmazni, amit érzek tusfürdő és/vagy testápoló vásárlás közben. A Yoghurt feliratos nekem azonnal kuka, de sokszor az áfonyás illatosítású testápolóm se díjazza kis testem, bár tulajdonképpen ebben is felmerülhet valami finom kis tejpor (ajándék volt, és nem néztem az összetevőket még pár hónapja. Mea Culpa,)

"Az ételallergiákban és táplálékintoleranciákban szenvedők számára a kozmetikai szerek választása sem egyszerű, hiszen olyan alapanyagokat tartalmazó termékeket kell választaniuk, amelyek tökéletesen kompatibilisek diétájukhoz. A különféle állati fehérjeérzékenyek számára a vegán testápolási termékek kifejezetten ajánlottak,hiszen leggyakrabban az ilyen túlérzékenységi reakciók első tünete a kellemetlen bőrelváltozás, így például a bőrszárazság, a viszketés vagy éppen a kiütések megjelenése. A bőrrel kontaktusba kerülő állati összetevők közvetlenül is kiválthatnak ilyen nemkívánatos bőrtüneteket." - mondja el a bőrgyógyász szakértő, én pedig bőszen bólogatok a monitor előtt, hogy ezt akár én is mondhatnám, de rendes vagyok és lehivatkozom. 

No,de. Lényegre.

vegan.png

Február óta kapható három új trópusi illatú testápolási termékcsalád, melyeket olyan egzotikus szigetek ihlettek, mint Bali, Hawaii vagy Fiji.

A Fiji által inspirált termékekben a dinnye, a gránátalma és a szantálfa illata köszön vissza.

A világ egyik legszebb szörfparadicsomát megidéző Hawaii-készítményekbe az ananász, a narancs, a vadrózsa és a bohócvirág aromavilága került.

A Bali inspirálta termékek pedig: az édes narancs, a mangó, a vaníliás vízililiom és a gyömbér illatait kapták. 

A Fa azt írja ez olyan, mintha valóban ezeken a csodás szigeteken pihennénk ki téli fáradalmainkat, de ezért én kételkedem ennek az állításnak a realitásában, és inkább elutaznék Balira, mint vennék egy Bali illatú fürdőt, köszönöm! Remélem ezt a PR-es/ marketinges kollégák vagy kolleginák is megértik. 

A Fa vegán tanúsítvánnyal rendelkező termékeire szigorú szabályok vonatkoznak. A vegán plecsnihez szükséges kritérium, hogy az összetevők nem tartalmazhatnak húst, halat, baromfitermékeket, állati mellékterméket, tojást vagy tojástermékeket, tejet illetve tejtermékeket, mézet vagy méhészeti termékeket, de  állati eredetű genetikailag módosított élőlényeket (GMO) vagy géneket sem juttathatnak a termékekbe.

Ebben a cikkben valóban egy szó nem esik a kozmetikai állatkísérletekről, de én azért remélem, hogy mivel az EU-ban 2013 óta hivatalosan is tilos állatokon ilyesmit végezni, így ezeket a termékeket (és a többit) sem kenték bele nyuszik szemébe a Fa ezért felelős szakemberei. 

Hola, amigos!

Szólj hozzá